Továbblépés válás után – adjunk (gyász)időt magunknak!

Minden válás egy kicsit meghalás. Az érzelmi kapcsolat, az életközösség, a házasság meghalása, elgyászolása. Ugyanazokon a szakaszokon megyünk keresztül, mint gyász esetén – mindannyian, párunkkal és gyermekeinkkel együtt, akkor is, ha mi kívántuk a válást és felszabadulást jelent  és akkor is, ha elszenvedői vagyunk az egésznek.

Mikor kezdődik és meddig tartó folyamattal számolhatunk?

Maga a gyász már a válás kimondása előtt elindulhat, de legtöbbször csak később, a pecsétes papír kézbevétele után akár hónapok múlva, amikor ránk tör az érzés, amikor szembesülünk vele, hogy tényleg vége. Valami véget ért. A közös álmok, célok, tervek, amiben hittünk, a megszokás, a biztonság, amit megtapasztaltunk, a stabilitás, a kapcsolat, benne ő és mi. Minden. És ez nagyon fáj.

Ugyanúgy, ahogy egyéni a kezdete, egyéni az is, meddig tart. Kutatások szerint másfél-két év teljesen természetes, amíg eltart ez a lelki út, de van olyan vélemény is, amely szerint négy év a tipikus alkalmazkodási idő, vagy amely a házasságban eltöltött időtől teszi ezt függővé és minden 4-7 év házasságban eltöltött idő után 1 évet jelöl meg a várhatóan szükséges feldolgozási időnek.

Hosszúnak tűnik, de gyászolunk és át kell mennünk a gyász minden szakaszán.

 

1. Érzelmi sokk, elutasítás szakasza

Gondolkodásunk beszűkül, ezzel egyidőben érzelmeink végletessé válnak: egyfajta kiüresedést, bénultságot érzünk, következő percben végtelen, minden ok nélküli szomorúságot, érzelmeink túlburjánzását, sírni akarást, azt, hogy étvágytalanok vagyunk, vagy hogy hánynunk kell, hogy fizikailag rosszul vagyunk. Fontos, hogy engedjük ezeket az érzéseket, ne nyomjuk el a fájdalmat! Sírhassunk és sírjunk, ha kell!

Feltörő érzelmeink mellett önostorozzuk magunkat, fájó kérdések várnak ránk megválaszolásra: Miért pont én? Miért pont nekem nem sikerült? illetve Mit tehettem volna másként? Mi lett volna, ha…? – ezek az elszalasztott lehetőségek gyászkérdései, fontos, hogy megválaszoljuk, de csak annyit időzzünk a múltban, amennyi a tanulságok levonásához szükséges.

Jellemző ebben a szakaszban (de akár a későbbi szakaszokban is), hogy elutasítjuk a helyzetet. Ez az elutasítás segít bennünket, hogy időt nyerjünk, hogy lehetőségünk legyen más, előremutató védekezési módszereket kidolgozni, amelyeket alkalmazni tudunk majd.

A tagadás feloldása sok tényezőtől függ a válás gyászfolyamatában is: Ki volt, aki kezdeményezte a válást? Milyen gazdasági és szociális biztonsággal rendelkezünk? Van-e a látókörünkben más válófélben lévő pár? Hogy áll a generációnk a váláshoz? Milyen attitűd jellemző ránk?

 

2. A veszteség tudatosulásának szakasza

Az érzelmi sokk megszűnte után az érzelmek túlburjánzását, sokféle érzelem (akár felszabadultság, eufória) jellemzően dühöt, haragot és bűntudatot tapasztalhatunk. Ez az intenzív amplitúdó nagy türelmet és megértést kíván magunktól és közvetlen környezetünktől is. Önmagunk hibáztatása bűntudat kialakulásához vezethet.

Erre a szakaszra jellemző, hogy ellenőrizhetetlennek tűnő módon váltogatják egymást a legkülönbözőbb érzelmi állapotok: a megkönnyebbülés, harag, szomorúság, félelem, bűntudat, depresszió stb. Sok esetben testi tünetek is előfordulhatnak: étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, szédülés, mellkasi és emésztési problémák.

A sikeres feldolgozás feltétele, hogy képesek vagyunk-e felismerni, elfogadni a feltörő érzelmeket, azok kiszámíthatatlanságát, szabályozni őket, megbirkózni velük, megéljük-e a veszteségeinket, merünk-e bátran szomorkodni, vállalni a rossz közérzetünket, a félelmet a jövőtől, az egyedül maradástól. Sikerül-e megbirkóznunk indulatainkkal, feldolgoznunk sérelmeinket, megbocsátanunk (a másiknak, önmagunknak). Adjunk időt magunknak erre! Nyugodtan utasítsuk vissza a jóindulatú barátok által szervezett programokat. Ez most egy belső lelki munka, amely szükségszerű, átmeneti, és amely átvezet bennünket a következő szakaszba.

 

3. A felépülés szakasza

Az első két szakasz után érkezik el életünkbe az a szakasz, amikor kialakítjuk önmagunkhoz és környezetünkhöz való új viszonyulásunkat. Ehhez szükséges, hogy elfogadjuk veszteségeinket.

A gyászfolyamat végére akkor érkezünk meg, amikor már elgyászoltuk a házasságunkat, elszakadunk korábbi házas-énünktől, amikor felismerjük a magunk erejét, azt, hogy saját magunk vagyunk felelősek az életünkért, hogy boldogságunkat önmagunkban kell megteremtenünk. Felismerjük, hogy a közös múlt már úgy él bennünk, megdolgozva, a tanulságokat felismerve és tovább víve, hogy mindketten képesek vagyunk szülőtársunkkal egy új életvitel kialakítására, már nem fáj vele kapcsolatban semmi, már nincsenek rossz érzéseink vele kapcsolatban, már lélekben is különváltunk. Ebben a szakaszban újraépítkezünk, mely érinti szociális kapcsolatainkat és szerepköreinket is és eljutunk odáig, hogy már gördülékenyen tudjuk gyermekünket/gyermekeinket külön háztartásban, de közös elvek mentén nevelni volt régi-új szülőpárunkkal.

***

Egy külső szakember (mediátor) segítségével végigvitt válási folyamat illetve szükség esetén gyászfeldolgozásban jártas szakember (pszichológus, gyermekpszichológus, családterapeuta) felkeresése sokat segíthet, hogy ez a gyászfolyamat minél könnyebb legyen, hogy minél inkább megerősödve tudjunk továbblépni egy életünk végéig tartó jó szülői együttműködés felé, valamint, hogy gyermekünk/gyermekeink minél kíméletesebben élje/éljék át életünk eme szakaszváltását. Bátran kérjünk segítséget!

 

Ajánlott könyvek:

Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban – A haláleset és válás utáni veszteség feldolgozása, Jaffa Kiadó, Budapest, 2010

Petrus Márta: Talpra állás művészete, Zimber Könyvek Kiadó, 2016.