önismeretpárkapcsolatválásmegelőzés

Amiről mindenki hallott már, csak kevesen alkalmazzák: szeretetnyelv

Hiába ismert és kedvelt téma a szeretetnyelv, mégis sok párkapcsolat csúszik el azon, hogy nem ismerjük igazán a sajátunkat és párunkét, nem aktualizáljuk, nem ezen kommunikálunk egymás felé a mindennapokban. Elindítunk ezzel egy ördögi kört, amelyben az az érzés, hogy a párunk nem is szeret, vagy hogy nem veszi észre a fáradozásainkat, nem viszonozza a felé tett gesztusainkat odáig visz bennünket, hogy nem vagyunk elegek, nem becsülnek bennünket vagy a másik nem elég nekünk, hogy talán nem is érdemes tennünk, mert egyszerűen nem beszéljük egymás nyelvét vagy lehet, hogy már nem is szeretjük egymást.

Mediátorként rendre találkozom azzal, hogy ez az állapot évek alatt képes ellaposítani egy kapcsolatot és a válás széléig sodorni egy párt.

Pedig időben felismerve tehetünk ellene, illetve érdemes ebből is önismeretre szert tenni és tudatosan használni a szeretetnyelvet párkapcsolatunkban.

Lássuk, hogyan is állhatunk neki!

1. Saját szeretetnyelvünk feltérképezése

Tudtad, hogy életünk folyamán változik, hogy melyik az elsődleges szeretetnyelvünk? Ha egyszer már töltöttél ki szeretetnyelv-tesztet , akkor is érdemes időről időre újból elővenni, mert más-más élethelyzetekben (pl. kisgyermekes szülőként vagy egyszerűen abból fakadóan, hogy változunk, fejlődünk) más-más hangsúlyok érvényesülnek.

Szánj egy kis időt, hogy végiggondold, akár pár napot, hogy megfigyeld és megérkezzenek a válaszok, hogy

  • te miből érzed, hogy fontos vagy, hogy a másik tényleg szeret, hogy Téged szeret, neked akar jót? Mi esik neked jól? A szüleid (vagy olyan személy, akihez nagyon kötődtél, aki meghatározó személy volt korai éveidben) hogyan mutatták ki annak idején, hogy szeretnek?
  • és te? Te mit teszel meg a másikért, mivel jársz a kedvében, mivel fejezed ki, amikor nagyon közel érzed magad hozzá? Szeretnél szinte belébújni, vagy megérinteni őt, megsimogatni? Szavakkal kedveskedsz? Valamilyen apróságban vagy személyre szóló ajándékban fejezed ki a szereteted, hogy gondoltál rá, hogy ő járt a fejedben? Egy teljes feléfordulással, közös élmény szerzésével, az időddel, ami csak a kettőtöké? Vagy azzal, hogy gondoskodsz róla, segítesz neki, megteszel érte valamit?
  • hogyan fejezi ki párod a szeretetét mások felé? Mi miatt panaszkodik? Mit kér leggyakrabban tőled?
  • ha az aktuális párkapcsolatodra gondolsz és arra az időre, amikor nagyon közel voltatok egymáshoz, mikben fejeződött ez ki? 
  • ha megbántás után voltatok éppen, mivel engesztelődtél ki, mivel próbáltad kiengesztelni a másikat?

Érdemes először ezeket a kérdéseket megválaszolni és utána tölteni ki csak egy tesztet, amihez használhatod akár Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv – egymásra hangolva című könyve végén található tesztjét de sok online kitölthetőt is találhatsz a neten. Ezek párokba állított kijelentések mentén visznek egyre közelebb ahhoz, hogy megtudd, melyik az elsődleges és a másodlagos szeretetnyelved és hogyan is áll nálad a szeretetnyelvek sorrendje.

TIPP: Ha szeretnél igazán dolgozni ezen a témán, a kapott belső válaszaidat és a teszt eredményeit, az ott téged leginkább kifejező állításokat, szeretetnyelv-beli gesztusokat jegyezd is fel magadnak, ez később még jól fog jönni!

A kapott válaszokból máris tudni fogod, hogy melyik az elsődleges szeretetnyelved alapján az emberek melyik csoportjába tartozol, hogy milyen gesztusokból érzed, hogy a párodnak fontos vagy, hogy szeret téged.

Te melyik csoportba tartozol? Neked melyik az elsődleges szeretetnyelved?

Ha az érintés…

akkor jól esik, ha csak úgy, spontán megérintenek téged, ha megfogják a kezedet, ha belédkarolnak, ha átölelnek csak úgy, lelked simogatásaként vagy olyankor, amikor valami bánt, valamiért feldúlt vagy. Ha a társadhoz oda tudsz bújni, ha megsimogat téged, ha este összebújva alszotok el, ha életetekben a testiség, az érzékiség, az intimitás egy rendszeres, közös találkozás, egy bejáratott út, hogy szereteteket, gyengédségeteket kifejezhessétek. Fontos, hogy fizikai elérhetőségben ott legyen neked a társad.

Ami igazán, mélyen lelomboz téged az az elutasítás: ha éppen meg akarod ölelni vagy csókolni a párod, vagy ha nem enged magához közel napokig az ágyban.

Ha az elismerő szavak… 

a legfontosabb neked, hogy kedvesen, bátorítóan szóljanak hozzád, kétszemközt, vagy akár mások előtt, hogy szavakkal visszajelezzék, hogy fontos vagy, hogy jó vagy, hogy értékes vagy. Köszönetet, hálát, megbecsülést kapj a szavak szintjén. Észrevegyék erőfeszítéseidet, értékeidet, visszajelzést, megértést kapj nap mint nap. Akár szóban, akár írott szavak formájában. 

Rosszul esik neked, ha kudarc esetén bátorítás helyett felemlegetik azt neked, ha gúnyolódnak veled, csipkelődnek, piszkálódnak, ha követelőznek.  Erre te különösen érzékeny vagy.

Ha az ajándék…

akkor te egy különösen találó, rád szabott, a gondolataidat, legbensőbb kívánságaidat, elejtett félszavaidat figyelő és azt kielégítő, spontán vagy akár gondosan készült ajándékból értesz. Lehet, hogy egy préselt falevelet őrizgetsz, vagy egy finom, meglepetés süti jut eszedbe, mint jel, hogy fontos vagy, hogy gondoltak rád. 

Nálad különösen nagy hangsúlyt kap, ha párod elfelejtkezik az évfordulókról, pláne a születésnapodról, mert ez maradandó nyomot hagy lelkedben. Úgyszintén különösen rosszul tud esni, ha valami olyasmit kapsz, amit nem kedvelsz, ami arról tanúskodik, hogy a másik nem ismer.

Ha a minőségi idő… 

akkor a leginkább azt értékeled, ha a párod odafordul hozzád, ha rád figyel, ha a figyelmét, az idejét adja neked. A legközelebb akkor érzed magatokat egymáshoz, ha tudtok egy jót beszélgetni vagy közösen csináltok valamit (akár együtt alkottok, dolgoztok, sportoltok, kirándultok, elfogyasztotok egy finom vacsorát, sétáltok, vagy vesztek részt valamely programon) vagy csak úgy, együtt vagytok egymásnak, ha olyan időt töltötök el együtt, ami hozzátok ad, a kapcsolatotokhoz. 

Te különösen zokon veszed, ha a párod nem fordít kellő figyelmet az együtt töltött idő minőségére és mennyiségére, mely azt jelenti számodra, hogy elhanyagolnak.

Ha a szívességek…

akkor leginkább abból érzed, hogy a párod szeret, ha segít neked apró-cseprő dolgokban, megkönnyíti életedet, megtesz valamit a kedvedért, gondoskodik rólad, tettekben (akár házimunkában, vagy a reggeli ágybavitelében, vagy közös otthonotok csinosításában) fejezi ki, hogy fontos vagy számára. 

Neked különösen rosszul esik, ha a párod még kérésre sem segít vagy könnyít az életeden. Ha egyedül érzed magad a terhekben. Ha nem érzed a másik gondoskodását, figyelmességét, odaadó “szolgálatát”.

2. Párunk szeretetnyelvének megismerése

 Válaszold meg a párodra vonatkozóan is a fenti kérdést, akár egy finom bor mellett vagy séta közben hozd fel neki a témát, beszéljetek róla, figyeld őt a mindennapokban, térképezd fel, hogy neki mi a szeretetnyelve. Ha van kedve, töltsön ki ő is egy tesztet, játszatok, hogy tippeltek előtte, kinek milyen sorrend jön ki!

TIPP: Írjátok vagy írd fel az ő válaszait is, hogy ő miből érzi, hogy szereted, hogy fontos vagy neki, hogy a kedvében szeretnél járni!

 

3. A szeretetnyelvek egyeztetése

Beszéljétek át, ki miben szenved hiányt, mit tehetnétek kölcsönösen, hogy feltöltsétek egymás szeretettankját! Legyenek minél konkrétabbak a kérések, és olyanok, amelyeket akár már következő napokban gyakorolni is tudsz!

TIPP: Tekintsétek át a leírt válaszokat és írjatok fel egymásnak 5-5 olyan tételt (akár mehet a hűtőre is ki!), amit ha megtesz, abból érzitek, hogy szeret! A mediáció során gyakran alkalmazom, hogy az igények kimondása után szemléltetőeszközön megjelenítve tudatosítjuk a pár tagjainak kölcsönös kéréseit.

 

4. Szeretetnyelven szólva a mindennapokban

 A következő héten figyelj oda, hogy teljesíts egyet a listából! Te is figyeld, hogy ő melyiken “szól hozzád”! Próbálj legalább egyre koncentrálni belőle és a mindennapi rutinba beépítve szokássá tenni! Azt mondják, hogy a legideálisabb esetben minden szeretetnyelven szólunk a párunkhoz, de a legnagyobb mértékben az ő saját elsődleges szeretetnyelvén. Ezért első körben próbáld most arra helyezni a hangsúlyt, amit ő fontosnak tartott és amit kiválasztottál az 5-ből!

Vannak, akiknek az válik be, ha kitűznek egy időintervallumot, mondjuk adott hónapot, amikor a szeretetnyelvet, a másiknak megfelelően szeretni-ben létezést fókuszba helyezik és hó végén értékelik, hogy sikerült, mi esett jól, mi fogalmazódott meg bennük, milyen tapasztalatokkal lettek gazdagabbak, mi ment könnyen, mi nehezen. Ezek apró tánclépések, de elindíthatják a szeretet táncán még egy nehezebb időszakot megélő párkapcsolatban is.

 

Kívánom, hogy tudjátok mindig újratölteni egymás szeretettankját!

 

Ha szeretnéd önismeret útján gazdagítani párkapcsolatodat és ehhez kipróbálnád, hogy a grafológia miben segít vagy hiába tudjátok, mégsem sikerül egymás nyelvét beszélnetek, elakadtatok és úgy érzed, egy külső szem segítene rendezni, hogy merre tovább, keress bátran itt!

A mediáció nemcsak egy hatékony alternatív konfliktuskezelési módszer, hanem számomra több: szemléletmód, kommunikációs stílus, a mindennapokban alkalmazható konfliktuskezelés. Blogom ennek szellemében mediációs szemüvegen át néz rá a világra, fontos szerepet adva az önismeretnek.

 

eget Lorem venenatis, consequat. Donec vel, felis libero. Nullam venenatis